NŐI: HAZAI KÖRNYEZETBEN KEZDŐDÖTT MEG A SZEZON

Szeptember 14-én hazai rendezésű fordulóval kezdődött női felnőtt együttesünk számára a JNSZ vármegyei keresztpályás pontvadászat.

A 2024/2025-ös szezon első fordulóját hazai környezetben, Jászfényszarun rendeztük meg, ahol kezdésként két mérkőzésen kellett pályára lépnie női felnőtt csapatunknak. Az első találkozó sokáig jól festett számunkra, de végül nem sikerült a pontszerzés, viszont második mérkőzésünkön már pontszerzésnek örülhettünk.

Vármegyei Női Felnőtt keresztpályás bajnokság II. csoport
1. forduló

Tisazföldvár SE – JÁSZFÉNYSZARU VSE 4:0 (1:0)

Tiszakécske VSE – JÁSZFÉNYSZARU VSE 0:0 (0:0)

Így egy ponttal indítottuk a 2024/25-ös évad pontvadászatát.

Értékelés: Nyilatkozat
Edző: Bede Bernadett

“Sikerült szép létszámban felállnunk a nyitó fordulóban, csak sajnos pont azok a játékosok hiányoztak számunkra, akik a középpályán rengeteget segíthettek volna számunkra. Első találkozónkon egész sokáig sikerült jól tartanunk magunkat, de végül még a pihenő előtt csak összejött ellenfelünknek a gól. Lélektanilag rosszkor jött nagyon, mert a szünet után teljesen szétestünk és végül sima ‘földvári siker született. A második mérkőzésre igyekeztünk összekapni magunkat és sokkal szervezettebben a pályára menni. A találkozót végig csapatunk irányította, dominálni tudtunk játékban, viszont ezt a fölényt nem sikerült gólra váltani, így az egy ponttal kellett beérnünk. Mezőnyben szép dolgokat csináltunk, tetszetős támadásokat vezettünk, jók voltak az összjátékok, de a befejezés nagyon nem akart összejönni. Mindkét összecsapás alkalmával láttam a hibáinkat, amiken mindenképpen dolgoznunk kell. Összességében hiányérzetem minimális volt csak, mert amit most tudott mindent megtett csapatunk. Készülünk a következő fordulóra céltudatosan és igyekszünk fejlődni a hiányos területeken.

Szép volt lányok! A következő forduló biztosan jobban fog sikerülni!
Hajrá!

Leave a Reply