U8-U9: FOLYTATÓDTAK A KÖLYÖKLIGA KÜZDELMEI

Március 10-én, vasárnap folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei U8-as és U9-es alakulataink számára egyaránt.

Idősebb csapatunk nagyszerű őszi szezont tudhat maga mögött és veretlenül vívta ki a tavaszi felsőházas szereplését, melynek első három találkozóján túl is vannak, míg U8-as fiataljaink számára négy mérkőzéssel folytatódott a pontvadászat. 2015-ös együttesünk folytatta az őszi remek szériát és mindhárom találkozóját győzelemmel zárta. Kisebbjeink igazi maratoni délutánt tudhatnak maguk mögött, melyen vegyes eredményekkel zártak kis focistáink, de továbbra is tapadnak a tabella első feléhez.

U9-es brigádunk: Dudás Dominik, Vitányi Dávid, Kolozs Nimród, Ballagó Alex, Peregi Szabolcs, Hurubán Áron, Szládik Milán, Molnár Péter, Barna János.

U9 Kölyökliga, Felsőház, 1. forduló

JVSE – Gödi SE 3:2
Gólszerzőink: Szládik M., Vitányi D., Dudás D.

VS Dunakeszi – JVSE 1:3
Gólszerzőnk: Barna J. (3).

JVSE – Mészöly Focisuli 7:1
Gólszerzőink: Vitányi D. (2), Kolozs N. (2), Molnár P. (2), Hurubán Á.

Csapatunk ezzel az eredménnyel az 1. fordulót követően a tabella első helyét foglalja el a felsőházi küzdelmekben.

U8 Kölyökliga, 5. forduló

Gloriett SE – JVSE 0:2
Gólszerzőink: Rezes M., Peregi D.

SC Hírös-ÉP – JVSE 1:1
Gólszerzőnk: Barna J.

JVSE – Gödi SE 4:5
Gólszerzőink: Bagi L. (2), Peregi D., Barna J.

JVSE – Mészöly Focisuli 3:2
Gólszerzőink: Barna J. (2), Peregi D.

U8-as brigádunk 15 mérkőzést követően a tabella 4. helyét foglalja el.

U8-as csipet csapatunk: Barna János, Peregi Dominik, Kovács Botond, Rezes Máté, Bagi Levente, Mok Benjamin, Ács Dávid és Szládik Zita.

Értékelés: Nyilatkozat
Edző: Tarr Gergely

“Idősebb csapatunk nagyon jól kezdte a napot. Nagy elánnal, dominálva indították az első mérkőzést, rengeteg helyzetet alakítottak ki, de a kihasználásuk már nem volt az igazi. Sajnos a második 15 percre teljesen visszavettek a fiúk és egy simának ígérkező találkozóból éles mérkőzés kerekedett a végére. Ez a kettőség végig kísérte a teljes fordulót a srácoknál, szuper első játékrészek, domináns játék, rengeteg lehetőség az ellenfél kapuja előtt, kihagyott helyzetek tömkelege és végül egy jóval visszafogottabb második félidő. A három győzelem és a mutatott játékunk egy része megérdemli a dicséretet, viszont mindenképpen javítanunk kell és tenni érte, hogy a találkozók második fele is ugyanilyen meggyőzőre sikerüljön. Nem engedhetünk ki.
U8-as alakulatunk számára már előzetesen borzasztó nehéznek ígérkezett, hogy 4×30 percet kell ebben a fordulóban lejátszaniuk zsinórban, pihenők nélkül, ezt még tetézte, hogy sajnos betegségek miatt hiányzóink is akadtak. Játék képét tekintve nem a legjobban néztünk ki, viszont küzdésből, akaratból helyén voltak a srácok és sokszor már-már erőn felül próbálták az utolsó lépéseket megtenni, utolsó döntéseket meghozni. A második és harmadik találkozónk miatt vagyok szomorú, mert érzésem szerint mindkét esetben megvoltak a lehetőségeink, hogy a magunk javára fordítsuk az összecsapásokat, de a befejezéseknél rendre kapkodtunk és olyan döntéseket hoztunk, melyeket semmi sem indokolt. Három forduló van még hátra, bízom benne, hogy még többet tudnak majd a srácok javítani mostani pozíciójukon, mert megérdemelnék.”

Leave a Reply