U8-U9: TÚL A MÁSODIK ŐSZI KÖLYÖKLIGA FORDULÓN IS
Szeptember utolsó vasárnapján folytatódtak az országos Kölyökliga sorozatának U9-es és U8-as küzdelmei.
Szeptember 29-én 2016-os és 2017-es alakulatunknak, már a második fordulóban volt jelenése az újpesti Bánka Kristóf Sportközpontban. A napot U9-es brigádunk indította, akikre 2 találkozó várt. Hiányzóink miatt a keretet U8-as fiataljaink, valamint leány játékosaink egészítették ki ezen az alkalmon, akikkel együtt ismét sikerült mindkét mérkőzésünket sikerrel venni. Csapatunk így, 2 fordulót és 4 összecsapást követően veretlenül vezeti csoportját.
U9 Kölyökliga, B csoport, 2. forduló
JVSE – Gödi SE Fehér 6:4
JVSE – Viadukt SE Biatorbágy 10:0
Értékelés: Nyilatkozat
Edző: Tarr Gergely
“Gratulálok a lányoknak és fiúknak egyaránt, ebben a fordulóban mutatott helytállásukhoz. Mindenki nagyszerűen alkalmazkodott a helyzethez és a tőle telhető legtöbbet adta bele a két mérkőzésbe. Nagy elánnal, nagy iramban játszottunk mind a két összecsapáson, melyre ellenfeleinknek nem sok ellenszere volt. Az első meccsünk második félidejében volt egy nagyobb megingásunk, ahol kihagyott a koncentráció és olyan hibákat követtünk el, melyekre nem voltunk rákényszerítve, de összességében ezt is jól kezeltük és végül sikerült rendezni a sorokat. Mindenkinek sok hasznos játékperc jutott a pályán és lányaink, valamint U8-as fiataljaink is próbálták hozzátenni a magukét az eredményeinkhez, sőt gólokat is tudtak ma szerezni. Bízom benne ugyanilyen lendületesen tudjuk folytatni a 3. fordulóban is.”

Éppen csak végeztek az idősebbek, már kezdték is a saját mérkőzésüket a fiatalabbjaink, akik indításként rögtön jászsági rangadót vívtak a jászberényi Tehetség SE csapatával. 2017-es legényeinkre ezúttal két találkozó várt, melyből a másodikon jó ismerőseinkkel a kecskeméti Hírös-Ép gárdájával csaptak össze. Egy győzelemmel és egy verességgel teljesítette alakulatunk a második fordulót, így újabb értékes 3 ponttal gazdagodhattak apróságaink.
U8 Kölyökliga, A csoport, 2. forduló
JVSE – Tehetség SE 4:2
JVSE – SC Hírös-Ép 0:4
Értékelés: Nyilatkozat
Edző: Lukács István
“Két meccs szerepelt ezen a napon a programban. Első ütközetünket a megyei rivális ellen vívtuk,
melybe a srácok nagy elánnal vetették bele magukat. A mérkőzésen több helyzet is adódott mindkét gárda előtt, de mi tudtuk ezeket jobban kihasználni és így végül a győzelmet is megszerezni. Időként látszódott még az összeszokatlanság, főleg hátul a védekezésben.
Második mérkőzést a kecskeméti SC Hírös-Ép ellen kellett megvívni. Ez a találkozó teljesen ellentétesen alakult, mint az első. Sajnos itt már látszódott némi fáradtság, dekoncentráltság pár gyerkőcön, sok volt az eladott labda a saját térfelünkön, mely hibáinkat az ellenfél ki is használta. Támadásban sem sikerült megnyerni a párharcokat, így mondhatni egy sima vereség lett a vége. Reméljük a következő fordulóban kicsit kiegyensúlyozottabban fogunk tudni szerepelni.”