U9: ezüstös évzárás Kecskeméten

Két ünnep között sem maradt foci és megmérettetés nélkül U9-es brigádunk, akik december 28-án reggel Kecskemét felé vették az irányt, hogy részt vegyenek a XI. Bánhidi József Emléktornán.

Egyesületünk ismételten örömmel vette kecskeméti barátaink, az SC Hírös-ÉP meghívását, akiknél már tavaly is szerepeltünk Karácsony után, valamint nem először látogattunk már a “hírös városba” meghívásuk okán.

A 8 csapatos tornának a Messzi István Sportcsarnok adott otthont, ahol a csapatok 2 csoportra osztva vetették bele magukat a délutánig tartó mérkőzésekbe. Csapatunk a B csoportba kapott besorolást, ahol rajtunk kívül még a LUA Baja, a Szanda Focisuli és a Kecskeméti LC gárdái szerepeltek.

Fiataljaink veretlenül, mindhárom meccsüket megnyerve végeztek a csoport élén és jutottak a torna elődöntőjébe.


fotó: Tarr Gergely


Itt a SZAC Budapest gárdája ellen vívtunk egy végig kiélezett találkozót, mely gól nélkül végződött, így szétlövésre került sor, melynek végén lurkóink örülhettek és várhatták a döntőt.

A nap utolsó találkozóján a csoportbéli ellenfelünkkel, a bajai csapattal találkoztunk ismét. Már a csoportban is egy nagyon jó mérkőzést játszottunk ellenük, ahol végül mi örülhettünk a győzelemnek, így biztos volt, hogy ismét egy kiélezett összecsapásra van kilátás. A vezetést a jobban kezdő bajaiak szerezték meg, miután mi az első helyzetünkkel nem tudtunk élni és csak kapufára futotta a próbálkozásunkból. A találkozó a végéig eldöntetlen volt, akadtak lehetőségek itt is ott is, sőt a vége előtt egy gólba tartó labdát mentett ellenfelünk a gólvonalról, majd 10 másodperccel a vége előtt is akadt lehetőség az egyenlítésre, ami sajnos elmaradt egy nagyszerű akció és kijátszott helyzet után, így ezúttal a második helyre futott be csapatunk és ezüstéremmel búcsúztatta a 2022-es évet.


fotó: Tarr Gergely


A második hely megszerzése mellett külön öröm számunkra, hogy a torna legjobb kapusának csapatunkból Nagy Marcellt választották a szervezők, aki egész nap nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő.

Csoportmérkőzések:
JVSE – Kecskeméti LC 1:0

JVSE – Szanda Focisuli 10:1
LUA Baja – JVSE 2:3

Elődöntő:
1908 SZAC Budapest – JVSE 0:0 Büntetők után: 1:2

Döntő:
LUA Baja – JVSE 1:0

Szomorkodásra nincs oka senkinek, szuper évet tudhat maga mögött a csapat, valamint a fő célt, hogy focizzunk egy jót a Karácsonyi hajtás után maximálisan elértük. Gratulálunk a fiúknak, ahogyan ellenfeleinknek és a résztvevő csapatoknak is egyaránt!

Utánpótlás labdarúgás  |  2023 01 10  |  20.30

Leave a Reply