Kölyökliga: kezdetét vette a sorozat 2022/2023-as szezonja!
Számunkra csonka fordulóval indult a torna, ugyanis a hétvégén még csak U8-as korosztályunk lépett pályára Újpesten.
U8 Kölyökliga, B csoport, 1. forduló
Mercedes KLC (Kecskemét) – JVSE 3:6
JVSE – UTE Labdarúgó Akadémia 5:1
fotó: Vitányi Szabolcs
Az első fordulóban pályára léptek: Nagy Bálint, Csikós Dominik, Ballagó Alex, Vitányi Dávid, Hurubán Áhim, Hurubán Áron, Barna János, Kolozs Nimród, Hornyák Nimród, Dudás Dominik.
A JVSE MEDIA munkatársa az első játéknap mérkőzéseiről kérdezte a korosztályos csapatunk edzőjét, Tarr Gergelyt:
Végre elindult az idei Kölyökliga, melyet a tavaszi zárás óta már nagyon vártunk. Szeretünk idejönni, mert sokféle csapattal tudunk jó szervezés és jó körülmények között találkozni, ezáltal pedig nagyon sok értékes tapasztalattal gazdagodhatunk a sorozat végéig. Kissé fáradtan érkeztünk meg az első fordulóra, mert a csapat nagy része előző nap Kecskeméten is szerepelt tornán, de ez sem hátráltatott minket, hogy bemelegítésnek rögtön egy edzőmeccsel indítsunk a III. kerület ellen, akiknek nem jött el az ellenfele. Így srácaink 2 és fél mérkőzést nyomtak le egyhuzamban a délután folyamán. Ha az összképet nézzük, a szombati kecskeméti tornához képest sokkal jobb arcunkat mutattuk, de a tempóban érződött a fáradság a fiúk részéről. Minden találkozón nagyon magabiztosak voltunk, jól játszottunk és mindenki bőséges időt tudott a pályán tölteni. 2016-os játékosaink közül is többen nagyon jó és bátor teljesítménnyel rukkoltak elő, ami külön pozitívum volt számunkra. Várjuk a folytatást és a további mérkőzéseket, amikre igyekszünk sebességben is előrébb lépni!
Utánpótlás labdarúgás | 2022 09 06 | 21.20