U13 PEST: MAGABIZTOS GYŐZELEMMEL ZÁRTUK AZ ŐSZI FÉLÉVET
Vasárnap kora délután hazai pályán zártuk le a Pest vármegyei 3/4 pályás bajnokság őszi küzdelmeit.
Téliesen csípős hidegben fogadtuk utolsó őszi mérkőzésünkön a Pilis csapatát. Szerencsére brigádunkat nem zavarta a hűvös időjárás és kellő hőfokon indítottuk el a találkozót. Már a 4. percben betaláltunk, majd sok helyzet kimaradt, de az első negyed vége előtt ismét sikerült gólt szereznünk. A második játékrész kiegyenlítettre sikeredet és visszafogottabb volt részünkről, de az utána következő 40 perc egyértelműen rólunk szólt. Végül nagyon magabiztosan sikerült megnyernünk a találkozót, melyet végre kapott gól nélkül tudtunk abszolválni.
Pest Vármegyei U13-as bajnokság, I. osztály, C-csoport 11. forduló
Jászfényszaru VSE I. – Pilisi LK 6:0 (2:0, 2:0, 4:0)
Gólszerzőink: Bácsics J. M. (2), Burai A. (2), Krekács N. D., Borbély B.
Értékelés: Nyilatkozat
Utánpótlás szakmai vezető: Tarr Gergely
“Az őszi félév utolsó kinti mérkőzését nagy elánnal és lendülettel kezdtük. Végig veszélyesek voltunk kapura, szinte folyamatosan nyomás alatt tudtuk tartani ellenfeleinket. A második 20 perc kissé lyukas volt részünkről, itt majdnem fel is zárkóztattuk a pilisieket, de végül a védelmünk mindig tudott tisztázni, vagy kapusunk menteni. A sorok rendezése után a hátralévő időben végig domináltunk és további gólokat tudtunk szerezni, bár rengeteg helyzetet ki is hagytunk mellette, de a pilisi csapat nem sok veszélyt jelentett már ránk nézve. Összességében szinte a találkozó egésze alatt a mi akaratunk érvényesült, fizikálisan domináltuk az összecsapást, a párharcokat rendre mi nyertük meg. Ami viszont nem tetszett ,az a területmenedzsmentünk, ez nem működött jól ma. Nem nagyon használtuk a széleket, kevés volt a nyitás és végig nagyon szűken, már-már egymást zavarva ténykedtünk a pályán, továbbá a kapu előtt is hiányzott még egy kicsivel több koncentráció, pontosság és gyorsaság az akciók befejezésére. Annak viszont nagyon örülök, hogy végre a csapat játszott egy olyan mérkőzést, ahol a védelmünk nem ajándékozott gólt az ellenfélnek, sőt nulla kapott góllal sikerült teljesítenünk a 80 percet. Fordulóról fordulóra sokat fejlődött és lépett előre a csapat, sőt Szabi bácsival egyetértésben úgy látjuk, hogy a mérkőzéseink nagyon nagy részében igazából mi futballoztunk és játszottunk az eredményektől függetlenül, ami nagyon jó alap a folytatáshoz. A munka nem áll meg, jöhet a téli futsalszezon!”