U9: TORNAGYŐZELEM A XXVII. SC HÍRÖS-ÉP KUPÁN

Szeptember 3-án U9-es csapatunk is Kecskemétre utazott, hogy részt vegyen a XXVII. SC Hírös-Ép Kupán.
2015-ös játékosaink címvédőként érkeztek a hírös városba, hiszen tavaly magabiztosan nyerték meg korcsoportjuk kiírását. Idén sem lehetett más a cél, mint megpróbálni megismételni az egy évvel ezelőtti sikert.

Az U9-es korosztályba 12 csapat részvételével indult a vasárnap reggeli megmérettetés, mely indulókat két hatos csoportra osztottak a rendezők. Egyesületünk az ‘B’ jelű társaságba került besorolásra. Minden találkozónak nagy volt a tétje, hiszen csak a csoportok első helyezéseit megszerző alakulatok kerülhettek a döntőbe.

Csoportmérkőzések:
Tiszaalpári SE – Jászfényszaru VSE 0:6
Budapest Honvéd – Jászfényszaru VSE 0:2

Jászfényszaru VSE – FC Hatvan 0:0
Kecskeméti TE LA – Jászfényszaru VSE 0:1
Jászfényszaru VSE – UFC Kecskemét 1:0

Csapatunk veretlenül, 10:0-ás gólkülönbséggel végzett csoportja élén, ezzel pedig kivívta a döntőben való szereplését, ahol a szintén nagyszerűen teljesítő Békéscsabával kellett farkasszemet nézniük játékosainknak.


Döntő:
Békéscsaba 1912 Előre – Jászfényszaru VSE 1:1 Büntetők u.: 1:2 

A döntő találkozón ellenfelünk nagy nyomás alá helyezte kapunkat és egy ártatlannak tűnő távoli lövés után meg is szerezte a vezetést. Brigádunk viszont összekapta magát és a vége előtt egy megingást kihasználva egyenlített. Végül szétlövésben nagyon magabiztosan mindhárom rúgónk értékesítette maga büntetőjét, még a túloldalt a második rúgó hibázott, így csapatunk “megvédte” címét.

A torna végeredménye:
I. JÁSZFÉNYSZARU VSE
II. Békéscsaba 1912 Előre
III. Budapest Honvéd
IV. SC Hírös-Ép

A torna legjobb kapusát csapatunk adhatta Dudás Dominik Benett személyében.

A csapat tagjai voltak, balról: Dudás Dominik, Barna János, Hurubán Áron, Hornyák Nimród, Molnár Péter, Kovács Botond, Ballagó Alex, Kolozs Nimród, Ács Dávid.


Értékelés: Nyilatkozat

Edző: Tarr Gergely

“Az előző hétvégi teljesítményünkön mindenképpen szerettünk volna javítani, így is vágtunk bele a nap elején a küzdelmekbe. Első mérkőzésünkön kicsit lassan melegedtünk be, de a második találkozón az egész nap legjobb játékát produkáltuk a Honvéd ellen. Sajnos a torna további részében, ami a játékot illeti, nagyon visszaestünk, de a csapatunk erejét jól mutatja, hogy így is veretlenül tudtunk a fináléig eljutni. A döntőben nem a legszebb arcát mutatta brigádunk és főként Dominik nagyszerű védései tartottak életben minket, de a találkozó végére sikerült új lendületet nyernünk, egyenlítenünk, a büntetőknél pedig irtó magabiztosak voltunk, melynek meg is lett az eredménye. Gratulálok a fiúknak és örülünk a sikernek, de mellette önkritikusak is vagyunk, tudjuk, hogy ennél sokkal szebb játékra, jobb teljesítményre is képesek vagyunk. Keményen dolgozunk tovább, hogy a Kölyökliga rajtjára minden elem a helyére kerülhessen ismét.”

Leave a Reply