U17: KÉT GYŐZELEMMEL FOLYTATTUK A REGIONÁLIS BAJNOKSÁGOT
A mögöttünk hagyott időszakban két találkozót is lejátszott csapatunk a Regionális futsalbajnokság Dél-Keleti csoportjában, melyeken mindkétszer győztesen hagyhattuk el a pályát.
December 2-án hazai környezetben, Tóalmáson fogadtuk a Maglód gárdáját. Alakulatunk már az első perctől kezdve nagyon magabiztosan és lendületesen játszott, így nagyon hamar kétséget sem hagyott afelől melyik csapaté lesz majd a három pont.
MLSZ Regionális Futsal U17 Dél-Keleti csoport 4. forduló
Jászfényszaru VSE – Maglódi TC 12:2 (6:0)
Gólszerzőink: Banya J. (6), Erdei L. (3), Gyetvai S. M., Rimóczi M., Dobák Á.
Értékelés: Nyilatkozat
Edző: Kemecsi László
“Végig nagy kedvvel, olykor látványosan, játszottunk a lelkes maglódiakkal szemben. Ügyes egyéni megoldások, gólra törő játék, szép összjátékok, sok futás jellemezte a két felidő alatt a csapatunkat. Gratulálok mindenkinek a remek hozzáálláshoz.”
Múlt hét csütörtökön szintén hazai környezetben léptünk pályára, ahol előrehozott találkozót vívtunk a Hatvani Szabadidő Sportegyesület korosztályos csapata ellen. A mérkőzés egésze alatt nem a legjobb formában teljesítettünk, viszont helyzetkihasználásunknak köszönhetően végül egy nagyon izgalmas mérkőzésen tudtuk itthon tartani az összes megszerezhető pontot.
MLSZ Regionális Futsal U17 Dél-Keleti csoport 7. forduló
Jászfényszaru VSE – Hatvani SZSE 8:7 (5:3)
Gólszerzőink: Banya J. (5), Bazsó D. (2), Rimóczi M.
Értékelés: Nyilatkozat
Edző: Tarr Gergely
“Igazán eseménydús és változatos találkozót tudhatunk magunk mögött, ahol nem játszottunk a legjobb formában és a legnagyobb fordulatszámon. Kissé enerváltak voltunk és nehezen alkalmazkodtunk ellenfeleink dinamikus játékához. A játék így kissé csapdosó volt. Szerencsére helyzetkihasználásunk nagyszerű volt gólerős játékosainknak hála, valamint az első félidő vége felé kissé meg tudtunk ugrani. Védekezésünk most nem volt az igazi, ennek köszönhetően a lefújásig nyílt és izgalmas meccs alakult ki, melynek a végén mi örülhettünk. Ezen a mérkőzésen a hatvani csapat sokkal nagyobb elánnal és jobban is játszott, mint mi, nálunk most a befejezőink egyéni extra teljesítményeinek köszönhetjük az értékes pontokat. További sok sikert kívánunk a hatvani együttesnek.”