U7: bronzéremmel zártuk az MTK partneregyesületi tornasorozatát
Csütörtökön délután ismételten Budapesten, a Salgótarjáni úton volt jelenésünk, ahol az U7-es korcsoport küzdelmeivel zárult partneregyesületünk tavaszi tornasorozata.
Az utolsó megmérettetésen ezúttal visszalépés miatt 10 csapatos volt a mezőny, melyben partneregyesületünk és a Gödöllő két alakulatot vonultatott fel, továbbá jelen volt még a Balassagyarmat, a Pécel, a Pápa, a Halásztelek és a Budakalász korosztályos együttese is.
Fotó: MTK Budapest
Már ez a korcsoport is 4+1-ben, kézi kapukra és pályaméreten mérte össze tudását egymással, melyben fiataljainknak már volt tapasztalata.
Csapatunk álmos kezdés után végül a csoport második helyén végezve jutott az elődöntőbe, ahol az MTK Budapest gárdája a Bronz mérkőzésre küldte srácainkat, melyet magabiztosan nyertek ezzel elhódítva a bronz érmet. A tornán aztán az MTK-s fiúk végeztek az élen, míg a csoportunkat megnyerő Gödöllő lett a második helyezett.
Gratulálunk minden csapatnak, folytatás ősszel.
Fotó: MTK Budapest
Csoportmérkőzések
Gödöllői SK fehér – JVSE 4:0
MTK kék – JVSE 0:3
Pápai LC – JVSE 0:7
JVSE – Péceli SSE 4:2
Elődöntő
MTK fehér – JVSE 9:0
Bronzmérkőzés
JVSE – Balassagyarmati Palóc Farkasok 8:4
Fotó: Tarr Gergely
Értékelés: Nyilatkozat
Edző: Tarr Gergely
Ha csak az eredményeinket nézem, akkor nem lehetünk elégedetlenek végülis csak a két előttünk végzett csapattól szenvedtünk vereséget, de ha jobban áttekintem a mai napi produkciónkat, hozzáállást a srácok részéről és a pályára felvitt teljesítményünket, játékot akkor finoman szólva sem azt kaptam a játékosainktól, amit elvárunk tőlük és amit valójában tudnak, amire valójában képesek. Enervált, sétálgatós volt a csapat, kevés tűz és lelkesedés jellemzett szinte mindenkit egy-egy jó pillanattól, mérkőzéstől eltekintve. Számomra az első Gödöllő elleni összecsapásunkon és az MTK elleni elődöntőn látottak óriási csalódást okoztak és a többi találkozó alkalmával sem úgy teljesítettünk amire képesek vagyunk. Nem az eredmények miatt, hanem azért amit prezentáltunk ezeken a találkozókon, főként a hozzáállás és az akarat szintjén. Ezt elmondtam a srácoknak is, bízom benne lesz változás részükről, mert a hónap végén újabb komoly kihívás és nemzetközi ellenfelek is várnak majd rájuk Debrecenben. Több, sokkal több van a játékosainkban egyénileg és csapat szintjén is, nem utolsó sorban pedig a játékból is sokkal többet tudnak ennél.
Utánpótlás labdarúgás | 2023 05 07 | 15.50