U9: hasznos tapasztalatok a Dunamenti Kupán
A délelőtt alig fejeződött be, már indult is a délutáni maraton, ahol az U9-eseink próbáltak minél szebben helytállni, az addigra már-már fagyosra hűlt körülmények között.
Ebben a korosztályban is 16 induló nevezett, akiket szintén négy csoportra osztottak a szervezők. Csapatunk a C jelű csoportba kapott besorolást a Budapest Honvéddal, a székesfehérvári Főnix Gold FC-vel és a helyi Ikarus kék csapatával együtt. Így igen erős és kiegyenlített négyesbe kerültünk.
Csoportmérkőzések:
Budapest Honvéd – Jászfényszaru VSE 0:0
Jászfényszaru VSE – Ikarus BSE 1:0
Jászfényszaru VSE – Főnix Gold FC 0:2
Sajnos 4 ponttal csak a csoportunk 3. helyére ért oda gárdánk, ezzel pedig Alsó ágra került.
Alsó ági negyeddöntő:
VS Dunakeszi – Jászfényszaru VSE 3:0
13-16. helyért:
Jászfényszaru VSE – Újpest FC 0:2
15. helyért:
Ikarus BSE Piros – Jászfényszaru VSE 1:2
U9-eseink mélyen alul teljesítve a 15. helyen fejezték be a délutáni küzdelmeket.
Fotó: Fotó Gergely | A csapat tagjai voltak: Nagy Marcell, Dóczi Dániel, Vitányi Dávid, Nagy Milos, Prepok Máté, Ballagó Alex, Szalontai Noel, Rezes Gergő
Értékelés: Nyilatkozat
Edző: Tarr Gergely
“A délutáni produktumra nehéz szavakat találni. Nagyon jól, egy igen intenzív és szuper teljesítménnyel kezdtük a csoportot a Honvéd ellen, végig kiélezett volt a találkozó, ahol nagyobb koncentrációval a támadó harmadban sikerrel is zárhattunk volna. Innentől kezdve viszont elindult a csapat egy negatív spirálba. Játékunk még a csoporttalálkozók alatt rendben is volt, viszont ami végig szembetűnő volt, hogy a támadások befejezésében ezen a délutánon nem voltunk élesek, sőt szörnyűek voltunk. Elől nem jött senkitől egy picivel több koncentráció, vagy extra teljesítmény és szerezett gólok tekintetében is mélyen alulteljesítettünk. Ez csak tovább fokozódott az Alsó ág küzdelmeiben, ahol a mérkőzéseken nyújtott teljesítményünk és játékunk is egyre lejjebb és lejjebb került ebben a spirálban. Összességében ma délután nem voltunk kellően élesek és összeszedettek egy találkozót kivéve és “megérdemelten” végeztünk most ennyire a torna végén. Bízom benne a vasárnapi Kölyökliga rajtra összekapja magát a társaság.”
Utánpótlás labdarúgás | 2023 03 20 | 16.00