VÁRMEGYE I. ŐSZI SZEZONÉRTÉKELŐ INTERJÚ: REGDÁNSZKI MÁTÉ
Véget értek a 2023/2024-es JNSZ Vármegyei I. osztály őszi küzdelmei. Visszatekintő rovatunkban a mögöttünk hagyott félszezonról kérdeztük újonc játékosunkat, Regdánszki Mátét.
JVSE MEDIA: Nyáron érkeztél egyesületünkhöz egy hosszabb kihagyás után. A Covid időszaka sajnos a Diósgyőri kalandodnak hamar véget vetett és most igyekszel újraépíteni magad köreinkben. Hogyan értékeled a csapat és saját magad őszi teljesítményét?
REGDÁNSZKI MÁTÉ: Először is köszönöm szépen mind a csapatnak, mind az egyesületnek és természetesen Kemecsi Lászlónak is a bizalmat, a lehetőséget és a támogatást, hogy egy ilyen számomra nehéz időszak után itt megkaptam az esélyt az “újrakezdésre”. Nagyon hálás vagyok ezért. A szezonkezdés nem éppen úgy alakult, ahogyan azt mi elterveztük, de úgy gondolom ez a pofon kellett ahhoz, hogy aztán egy teljesen más felfogásban menjünk ki a pályára hétről hétre. Voltak gyengébb meccseink vagy éppen nehezebb pillanataink is ebben a félévben, de mindig felül tudtunk ezeken kerekedni. Ennek is köszönhető ez a szép eredmény, amit együtt értünk el. Egyénileg szerintem látszik még rajtam ez az egy év, amit kihagytam. Főleg fizikálisan, de technikailag is van még bőven fejlődni valóm, viszont meccsről meccsre jobban éreztem magam a pályán.
JVSE MEDIA: Mi jelentette a legnagyobb kihívást ebben a félévben?
REGDÁNSZKI MÁTÉ: Nyilván egy új csapatba bekerülni úgy, hogy senkit nem ismersz, az elég ijesztő is tud lenni. Szerencsére a srácok segítettek mindenben, amibe tudtak és innen is köszönöm nekik. A csapat részéről pedig azt mondanám, hogy a jó teljesítményünket fenntartani. Nagy célokat tűztünk ki magunk elé, így tudtuk, hogy nyerni kell a meccseket, nem nagyon hibázhatunk, mert minden egyes pont aranyat ér. Főleg ha ott vagy az élbolyban, akkor mindenki rá tesz egy lapáttal, hogy pontot gyűjtsön ellened.
JVSE MEDIA: Mi volt számodra a legszebb vagy legemlékezetesebb pillanata a félszezonnak?
REGDÁNSZKI MÁTÉ: Nagyon sok emlékezetes pillanatom született ebben a félévben. Szívesen gondolok vissza az első gólomra vagy Szanku győztes találatára a Mezőtúr ellen. De bármelyik gólt említhetném, mert életem egyik kedvenc érzése mikor gólt rúg a csapat és futhatunk a szögletzászlóhoz.

JVSE MEDIA: Mit gondolsz miben kellene esetleg fejlődni, előrelépni a jövőben?
REGDÁNSZKI MÁTÉ: Ezt többször is beszéltük az öltözőben, hogy a kommunikáció, ami nagyon hiányzik belőlünk. Meg vannak azok a játékosok akik igen is az élére állnak a csapatnak, de mindenkinek végig tudnia kellene tüzelni, motiválni a másikat. Törökszentmiklóson ez nagyon jól működött. Ahogy haladtunk előre a bajnokságban úgy fejlődtünk ebben is, de szerintem ezt még tudjuk és kell is fokozni.
JVSE MEDIA: Milyen célokkal vágsz, vágtok bele a tavaszi folytatásba?
REGDÁNSZKI MÁTÉ: Ami engem illet, mindenképp az a célom, hogy fizikálisan összeszedjem magam és újra a régi formámban tudjam azt csinálni, amit szeretek. Csapatként pedig nem szeretnénk ebből a fokozatból visszább venni, hanem inkább még eggyel feljebb kapcsolni. Ha el szeretnénk érni azokat a célokat, amiket augusztusban beszéltünk, akkor tavasszal mindenkinek 110%-ot kell beleadnia. Ha ugyanígy tudunk játszani és egyes meccsekre nagyobb koncentrálással lépünk ki a pályára, akkor együtt, csapatként fogunk ünnepelni év végen. Én nagyon pozitív vagyok a folytatással kapcsolatban, de addig kikapcsolódni se felejtsünk el, hogy teljes erőbedobással kezdhessük meg 2024-et. Addig is kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok mindenkinek!
Köszönjük az interjút és a visszatekintést felnőtt csapatunk játékosának, Reginek, aki az ősz folyamán berobbant és igen kiegyensúlyozott, jó teljesítménnyel örvendeztetett meg minket!
Hajrá JVSE!